Intel E3-1200 Xeon Microszerver

Intel E3-1200 Xeon MicroszerverRég elmúltak azok az idők, amikor egy elfogadható teljesítményű szerverhez mindenképpen dupla- processzoros Xeon alaplap kellett. Az Intel E3-1200 Xeon sorozatú Sandy Bridge processzorok 3.10GHz feletti órajel mellett tökéletes megoldást nyújtanak általános kiszolgálói célokra. Sőt, manapság már egy mini-ITX formátumú egyfoglalatos szerver alaplap is meg tudja villantani a kiszolgálók valódi erejét, ám a nagyobb testvérekhez képest drasztikusan alacsonyabb fogyasztás mellett, amely elsősorban a 32 nanomréteres technológiának és a kevesebb alkatrésznek köszönhető.

Kisfogyasztású, de főleg halk irodai szerverekre mindig is volt igény – de nem mindig voltak elérhetők ilyen konfigurációk. A 3-5 évvel ezelőtti átlagos torony szerver konfigurációk sok mindennek voltak mondhatók, csak csendesnek nem. És nem a torpedó hangú rack szerverekről beszélünk, hanem az egyprocesszoros torony szerverekről – nemigen lehetett megférni mellettük egy irodában.
Intel Xeon Microszerver 1
A tapasztalatok alapján az általános célú, a mai technológiát követő egyutas szerverek modjuk Intel E3-1230 Xeon processzorból, 4GB ECC memóriából és két enterprise SATA diszkből, esetleg hardveres RAID vezérlőből állnak. Természetesen a megvásárolt konfigurációk a későbbiekben szabadon bővíthetők még több RAM-mal és további diszkekkel, ám a tapasztalatok szerint az eladott szerverek döntő többségét már nem bővítik tovább, az eredeti konfigurációban szolgálják ki a technológia által határolt átlagos 4-6 évet.

Intel Xeon Microszerver 2
A szerver.hu egy új koncepciót mutat be: a standard szerver konfiguráció minden további nélkül elfér a legkisebb SilverStone mini-ITX szerverházban. Egy Intel E3-1200-as Xeon processzor és 4-8GB Kingston Unbuffered ECC memória Intel S1200KP szerver alaplapra szerelve, majd párosítva 2 darab OCZ vagy Intel SSD-vel tulajdonképpen már nem is átlagos, hanem biztosan átlag feletti teljesítményt nyújt. Mindez rendkívül alacsony fogyasztással és elképesztően csendes üzemmel párosul. A konfiguráció nem hasonlítható össze a jelenleg piacon lévő Atom processzoros microszerverekkel, azok általában csak NAS-, backup- és fájlszerver célra használatosak, esetleg memória bővítés után egy alap Home Server installálható rájuk, de semmiképpen sem egy teljes kiépítésű Windows Server 2008 Std. R2 vagy Enterprise mondjuk 25 felhasználó részére.

Intel S1200KPAz Intel S1200KP (Kenosha Pass) mini-ITX-es alaplap az első, amely Intel C206-os chipset köré épült. Két-két darab SATA-II (3Gbps) és SATA-III (6Gbps) porttal rendelkezik, ez utóbbi a ma kapható leggyorsabb SSD-ket is kiszolgálja, akár Intel ESRT (Intel® Embedded Storage RAID Technology) által támogatott RAID1 tömbben is. A C206-os chipset egyik legfőbb érdekessége, hogy támogatja az Intel E3-1225, 1235, 1245 és 1275 Xeon munkaállomás processzorokba beépített Intel® HD Graphics P3000 video vezérlőt is. Mindazonáltal rendelkezésre áll egy PCI Express x16 Gen 2.0 csatlakozó is, amennyiben egy felsőkategóriás videokártyára van szükség. Az alaplap 2 darab DIMM memória foglalattal rendelkezik, melyre jelenleg maximum 8GB RAM installálható, de várhatóan hamarosan megjelennek a 8GB-os UDIMM memóriamodulok is. Ezzel 16GB-ra növelhető a memória, amely már egy komolyabb virtualizációt is vígan kiszolgál. Az alaplap két darab gigabites hálózati porttal is rendelkezik, ami alapkövetelmény manapság a mai szerver alaplapok esetében.

Intel Xeon Microszerver háta
Megbízható szerverházat kellett választani a konfigurációhoz, amelyet az Intel letesztelt és validált az S1200KP alaplappal. A választás a Silverstone SUGO SST-SG05B Mini-ITX-es házra esett, amely 300W-os 80 Plus Silver hatásfokú tápegységgel rendelkezik és tökéletesen megfelel erre a célra. Akár egy-egy darab 2.5″-os és 3.5″-os meghajtó építhető be a DVD írón kívül, akár természetesen két darab 2.5″-os SSD is. Ez utóbbira esett a választás a szerver.hu-n a standard konfiguráció esetében.

Intel Xeon Microszerver 3
Az Intel Xeon Microszerver standard konfiguráció Intel E3-1220 processzorral, 4 GB RAM-mal, DVD íróval és 2 darab OCZ Vertex 2 120GB-os SSD-vel nettó 256.700 forintért megvásárolható a www.microszerver.hu portálon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük