Sikerrel tör előre a Microsoft a virtualizációs piacon

VMware ESX szerverA Microsoft nyáron piacra dobott virtualizációs szoftvere egyre több vevőt hódít el a VMware-ről — derül ki az IDC elemzéséből. A piac egyre érettebbé válik, a liceneladások növekedése lassul, a bevételek bővülését pedig az ingyenes Hyper-V népszerűsége korlátozza.

Az IDC adatai szerint a második negyedévben 53 szézalékkal nőtt a virtualizációs szoftverek piaca az eladott licencek alapján.

Egy negyedévvel korábban még 72 százalékos volt a növekedés, de a piac bővülése már egy éve lassul, ami az IDC szerint az éretté válás előszele. A piaci növekedés motorját az x86-os szegmens, illetve az Itanium-alapú rendszerek képezik, a bevétel 60, illetve 18 százalékos növekedésével. A hagyományos CISC/RISC szerverek virtualizálására szolgáló szoftverek forgalma 15, illetve 7 százalékkal csökkent ugyanakkor.

„A végfelhasználókkal folytatott párbeszéd alapján az IDC úgy látja, a nagyvolumenű konszolidációs lehetőségek — az x86-os virtualizációs piac könnyen elérhető eredményei — egyre szűkülnek. Ez összességében kisebb értékű megállapodásokat eredményez” — vélekedett Brett Waldman, az IDC elemzője, aki szerint az új piaci lehetőségeket már nem a nagyvállalati konszolidációs projektek tartogatják, hanem más területek, például a középvállalatoknál.

Hyper-V vs. ESXi server
Hyper-V vs. ESXi server

Még az élen a VMware

A virtualizációs szoftverek piacán a VMware továbbra is toronymagasan vezető, a cég részesedése az eladott licencek számát nézve 44 százalék az IDC szerint. A Hyper-V megjelenésével a Microsoft azonban máris az előkelő második helyre ugrott, és a licenceladások alapján 23 százalékos részesedést ért el, bár ezek többsége még Virtual Server 2005 volt. Waldman szerint hosszú távon azonban egyértelműen várható a Hyper-V térnyerése a VMware-megoldások, illetve a Microsoft saját Virtual Server 2005-jének kárára. A harmadik legnépszerűbb virtualizációs platform a Parallels Virtuozzo, emellett említést érdemel még a Xen, amely a Citrix szárnyai alatt ugyan erőre kapott, de az elterjedtsége ezzel együtt is igen alacsony.

A virtualizációs szoftverek forgalma 15 százalékkal bővült a második negyedévben, a növekedés az x86-os szegmensnek köszönhető, ahol 39 százalékkal erősödtek az eladások. Bevétel alapján a Microsoft részesedése mindössze 1,1 százalék volt, hiszen mind a Virtual Server 2005, mind a Hyper-V ingyen, vagy legalábbis jelképes összegért elérhető. Bevételarányosan a VMware részesedése 78 százalék volt, amivel a cég toronymagasan első, a második helyen a Parallels áll a Virtuozzóval.

A HP szervereit virtualizálják a legtöbbször

A virtualizált szerverek szállításai 52 százalékkal növekedtek a második negyedévben, ami lassulás az első negyedévben elért 70 százalékhoz képest, de ez részben a piaci szezonalitásnak köszönhető. A legtöbb virtualizált szervert a HP szállította (ProLiant és Integrity), a cég részesedése 34 százalék volt az IDC szerint. A második helyet a Dell kaparintottta meg 29 százalékkal, majd az IBM következett 16 százalékkal.

Forrás: hwsw.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük