Az Intel az E3-1200 v7 processzorcsaládot Xeon Entry-vé (Xeon E) kereszteli

Az utóbbi 12 hónapban az Intel egyfajta felfordulást váltott ki a szerver processzorok átnevezésével, különböző pozitív és negatív visszajelzések keverékét kiváltva ezzel. Az előző években, a Intel egy olyan vázlatot követett, amely mutatta a processzor elhelyezését, néhányat a funkciók közül, a generációt és a teljesítményt, ez egy amolyan „könnyen érthető” elnevezés volt, amely a stóc aljáról skálázott az egekig. Ez a vázlat 5-6 generáción át folyt, ám a feje tetejére borult minden, amikor az Intel bejelentette, hogy a Xeon E5 és E7 processzor típusoknál leváltja ezeket a Xeon Scalable Platform, vagyis Xeon-SP elnevezésre. Mégpedig egy képzeletbeli dobogó érmeire utalva, ahol az érmek a teljesítményt sejtetik. A legfrissebb hír pedig, hogy a munkaállomásra fókuszáló Xeon E5-1600 típust is átnevezték Xeon W-re.

Intel Xeon-E processzor
Különböző forrásokból megtudtuk, hogy a következő év korai szakaszában, a következő generáció belépő nevű, azaz a Xeon E3-1200-as processzorok is át lesznek nevezve, mégpedig Xeon-E-re. Legjobban a táblázat foglalja össze, hogy hogyan változott az elnevezési rendszer generációról generációra.

Intel Xeon Naming Strategy
    SNB IVB HSW BDW SKL Future
Servers E7-8000 'v1' v2 v3 v4 Xeon SP Platinum
Xeon SP Gold
Xeon SP Silver
Xeon SP Bronze
E7-4000 'v1' v2 v3 v4
E7-2800 'v1' v2
E5-4600 'v1' v2 v3 v4
E5-2600 'v1' v2 v3 v4
E5-2400 'v1' v2 v3
Workstations E5-1600 'v1' v2 v3 v4 Xeon W
  E5-1400 'v1' v2 v3
    SNB IVB HSW BDW SKL KBL CFL
Mobile E3-1500M v5 v6 Xeon E
Consumer E3-1200 'v1' v2 v3 v4 v5 v6 Xeon E
Comms E3-1100 'v1' v2
Network Xeon-D D-1500 2018    

Néhány árnyaltnyi különbséget leszámítva a számozási rendszerből, a Sandy Bridge-től Broadwell-ig az elnevezési rendszer stabil volt. A processzor számok és a generáció jelölése (v2–v6) ténylegesen jellemezték, milyen fajta rendszerrel van dolgunk: minden, ami E3-1-gyel kezdődött egyprocesszoros, ha E5-2-vel kezdődött, az duplaprocesszoros volt, az E5-4/E7-4-gyel kezdődők négyes foglalatúak és a E7-8-al indulók, pedig nyolcas foglalatúak, amelyeknek minden szegmensét be lehetett állítani alacsony magszámtól, nagy magszámig. Az új számozási rendszerben a Platinum a nyolc foglalatos, a Gold a négyes foglalatú (két változatba szedve, a QPI linktől függően) és a Silver a Bronze-zal együtt csak két foglalatot számláló, alacsony magszámú. A régi rendszerben, ha csak egy két foglalatú szerverre volt szükség, de magas mag számmal (vagy sok memóriával) a rendszernek csak egy olyan processzorra volt szüksége, amely két foglalat működtetéséhez alkalmas volt. Ma a rendszernek mindenképpen tartalmaznia kell legalább egy Platinumot, ha 28 magra van szükség, még egy duplaprocesszoros konfigurációban is.

Mikor az Intel a Skylake-nél bevezette a Xeon-SP és Xeon-W elnevezéseket, akkor az Enterprise processzorai majdnem 2 generációval voltak lemaradva az inkább felhasználóbarát E3-1200 processzorainál. Miközben megjelent a Xeon-SP elnevezés, ami még mindig csak a v5-ös szériát képviselte, az Intel már a piacon tudta az E3-1200 v6 családot, mobil- és foglalatos verzióban is. Szükségtelen mondani, a régi számozás a rendszerben most már ki van lőve és emiatt nevezik át ezeket a processzorokat Xeon-E-re. Pontosabban ezek lesznek a Xeon E21xx szériák, megegyezve a Xeon W-21xx szériákkal számokban, de teljesen megkülönbözve a mikro architektúrákkal alatta.

A következő év első felében tehát az Intel piacra dobja ezeket a processzorokat. Az OEM rendszerépítőknek természetesen újra kell tervezniük az ECC támogatással rendelkező belépő szintű Xeon szervereiket, illetve meg kell tanítaniuk a vásárlóiknak az új elnevezési rendszert, hogy a vásárlók tudják, milyen processzorokról is van szó. Ezeknek a termék infóknak a legnagyobb része egyelőre a mobil processzorokra vonatkozik, habár a brand-szerver építők már bebizonyították nekünk, hogy ez hamarosan a foglalatos szerverekre is vonatkozni fog.

A publikus listában a múlt heti új Intel processzorok az alábbi mobil alkatrész számok alatt jelentek meg: Xeon E-2176M és Xeon E-2186M. Az M a mobil családot jelzi és ezek az alkatrészeknek megadták a leírását, ami azt mutatja, hogy lecserélik a hasonló Xeon E3-1500M v6 részeket, amelyek úgy voltak megépítve, mint 45W Skylake-H.