Intel és EMC együttműködés Cloud Storage fejlesztésben

Intel EMC cloudAz EMC és az Intel bejelentette, hogy közös fejlesztéssel igyekeznek javítani az EMC Atmos Cloud tároló rendszer energia-hatékonyságán, mely fejlesztések 2010 második felében már elérhetők lesznek.

Természetesen az Intel maga is folytat új szerverfejlesztéseket. A legújabbak a „mikro szerverek”, amelyek nem lesznek nagyobbak, mint egy normál PC-s videokártya, de egy szerver tudását rejtik magukban. Ezek a „mikro szerverek” memóriával és Nehalem processzorral rengeteg számítási teljesítményt tömörítenek kis helyen.

Az EMC Atmos egy olyan hardver és szoftver platform, amelyet széles körben használtak és terjesztettek a különböző adattároló központokon keresztül. 2009 elején az EMC bejelentette az Atmos cloud verzióját és ezzel együtt az első vásárlót is, amely az AT & T Synaptic annyit-fizess-amennyit-használsz hoszting szolgáltatása.

A legnagyobb lépés a továbbfejlesztett energiagazdálkodás lesz, mégpedig a Nehalem generációs Xeon szerverekkel történő energia-hatékony együttműködésben. Egyéb intelligens energiagazdálkodási megoldás a diszkek kikapcsolása, mikor azok használaton kívül vannak. Az átfogó stratégia lényege, hogy csökkentse a petabájt méretű adattároló rendszerek üzemeltetési költségeit.

Ez is egy szoftveres megoldás lesz. Az Intel Node Manager eszköz együttműködve a Nehalem chippekkel, csökkenti az energiafogyasztást a tétlen periódusok alatt. A Data Center Manager szoftver ezen felül felügyeli a teljes szerverpark által elszívott energiát.

A frissített Atmos szerverek megjelenése valamikor 2010 folyamán várhatók.

Kisebb léptékű fejlesztések
Az Intel 2009 októberében az Intel Fejlesztői Fórumon bemutatta a „mikro-szerverek” prototípusát.
Az Intel referenciaként készítette ezt a prototípust, hogy a szervergyártók lássák, hogy milyen terméket tudnak gyártani az Intel chipekkel. Jason Waxman az Intel egyik vezetője hangsúlyozta, hogy nem kívánnak versenyezni a nagy szerver szállítókkal és ez csak egy prototípus volt és az is marad.

A rendszer egy 5U magas rack szerver, amely 16 db GPU kártya méretű szerver kártyát tartalmaz. Mindegyik kártya egy Xeon L3426-os processzorral van szerelve, amelyeknek a fogyasztása 45 watt. Azt tervezik, hogy a 2010-es fejlesztések során ezeket lecserélik 30 watt fogyasztásúakra. Az Intel tervei szerint közzétenné a „mikro szerver” nyílt specifikációját és reméli, hogy azt az SSI (Server System Infrastructure) szervezeten keresztül teheti meg 2010 során.

Az Intel bejelentette a Cloud Builder Programot is, amelyben együtt fog dolgozni nyolc szoftver fejlesztő partnerrel – Citrix Systems, VMware, Parallels, Microsoft, Red Hat, Canonical, Univa UD és a Xen konzorcium – hogy teszteljék különböző virtualizációs szoftverek terhelését az adatközpontokon keresztül.
A program részeként ezek a nagy szoftver fejlesztők tesztelik a saját szoftvereiket a szervereken, azzal a nem titkolt céllal, hogy megtalálják a megfelelő konfigurációkat, amelyeket azután az ügyfelek saját adatközpontjaikban alkalmazni tudnak.

Forrás: serverwatch.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük