Intel hatmagos szerverprocesszor

Az Intel Fejlesztői Fórumáról (IDF) készült helyszíni beszámolónkban is hírt adtunk róla, hogy az Intel a Nehalem kódnéven ismert i7 processzorok kibocsátása előtt kihoz egy frissítést az aktuális kiszolgálókba szánt architektúrájához. A Dunnington alapjában véve három darab Penryn magos processzor egyetlen szilíciumlapkán, mely 9 megabájt másodszintű, és a csúcskategóriás változatok esetében 12 vagy 16 megabájt harmadszintű gyorsítótárat tartalmaz. Az 1,9 milliárd tranzisztorból álló, hatmagos szörnyeteg 45 nanométeres gyártástechnológiával készül. A cég kínálatában egyedül a februárban bemutatott, 65 nanométeres gyártástechnológiával készülő, Tukwila kódnevű, 2 gigahertzes, négymagos Itanium áll több tranzisztorból (nevezetesen 2 milliárd darabból), és ezzel mennyiséggel rekorder.

A Xeon 7400-as családot a 4, 8 és 16 foglalatos kiszolgálókba szánják. A cég kínálatában ez az első, kettőnél több magot egyetlen szilíciumlapkán tartalmazó Xeon, egyúttal a világ első hatmagos szerverprocesszora is. A magokat összekapcsoló rendszerinterfész egy 1066 megahertzes órajelű buszra kapcsolódik. Ennek maximális sávszélessége 8,5 gigabájt másodpercenként, így egy magra 1,5 gigabájt jut, amit a nagy méretű gyorsítótárakkal ellenpontoznak.

A 45 nanométeres gyártástechnológiának köszönhetően még a leggyorsabb, 2,66 gigahertzes változat TDP-je is csak 130 watt, a 2,4 gigahertzesé 90 watt, a 2,13 gigahertzes verzióé pedig 65 watt, szemben a fentebb említett Tukwilla 170 wattjával. A 7400-as családban négymagos változatok is napvilágot láttak, melyekről azt gyanítjuk, hogy az egyszerűség kedvéért csak kiiktatták két magjukat.

A Dunnington nem igényel új infrastruktúrát, hiszen lábkompatibilis a Tigerton CPU-kkal, az Xeon MP (Caneland) szerverplattformmal, mely az Intel 7300-as chipsetre épül. A Dunnington azért különösen fontos, mert utódja, a Nehalem egy teljesen eltérő buszrendszert, a QuickPath-t használja majd – utóbbival az Intel megkezdi az évtizedek óta használt rendszer kivezetését. Ezért a Dunnington azok számára izgalmas, akik bővíteni szeretnék a rendelkezésükre álló szerverkapacitást anélkül, hogy teljesen új rendszereket kelljen vásárolniuk. A Dunnington ezzel még legalább 1-1,5 évre vonzó alternatíva lehet a Xeon rendszereket üzemeltetőknek, szemben a Nehalemmel.

Forrás: Computerworld

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük