Intel Nehalem-EX generáció a láthatáron

Xeon logoMég ebben a negyedévben megérkeznek a következő generációs Xeonok, erősítette meg az Intel. A vállalat vezérének szavai alapján elsőként a 32 nanométeres generáció, de megjelenhet a Nehalem-EX is. Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója a cég negyedik negyedéves pénzügyi eredményeivel kapcsolatos konferenciahíváson mondta el, hogy az első negyedév során a cég frissíti szervertermékeit. „A következő három hónapra tekintve azt tervezzük, hogy a teljes szerver termékvonalunkat megújítjuk az új, 32 nanométeres Xeonokkal az egy-, két- és többutas szegmensekben”.

Az egy- és kétutas szerverek számára egy márciusi premier ésszerűnek tűnik, ugyanis ez összhangban állna a 45 nanométeres Nehalem-EP chipek tavalyi megjelenésével, amelyek március legvégén debütáltak. A 32 nanométeres Xeonok lényegében a Nehalem mikroarchitektúrát implementálják minimális továbbfejlesztéssel, Westmere kódnévvel. A mikroarchitektúra a napokban került piacra asztali és mobil PC-k számára.

Nehalem-EX architektura

A Westmere-EP chipek legnagyobb előrelépése, hogy hat processzormagot integrálnak, valamint a fejlettebb gyártástechnológiának köszönhetően adott fogyasztási keretből jelentősen nagyobb teljesítményt tudnak leadni. A mikroarchitekturális fejlesztések közül lényegében kizárólag az AES titkosítási utasítások hardveres támogatás említésre méltó, amelynek köszönhetően a Westmere-EP szerverek például a korábbinál drasztikusan gyorsabban tudnak SSL-kapcsolatokat létesíteni, valamint több egyidejű kapcsolat fenntartására képesek, mint elődeik. További előnye lehet a valósidejű adattitkosítás lehetősége is. Tekintsen meg egy Intel összefoglalót a Nehalem-EX architekturáról (pdf).

Otellini szavai némileg zavarosak, ugyanis, a terméktervek szerint egyelőre legalábbis, az Intel nem fog bemutatni 32 nanométeres Xeonokat négy- vagy többutas szerverek számára. Ebbe a szegmensbe ugyanis a cég Nehalem-EX chipje, avagy a Beckton érkezik. Az, hogy Otellini a szerverportfólió frissítésével kapcsolatban a Nehalem-EX chipet is említi, arra utal, hogy ezt is bejelentheti az első negyedévben, de legalábbis közel annak végéhez.

„Említésre méltó, hogy a Nehalem-EX, a multiprocesszoros verzió, a Xeon márka történetének legnagyobb teljesítménybeli előrelépését képviseli” – fogalmazott Otellini. Ez arra utal, hogy a vezető csak összemosta a 32 nanométeres Xeonokat a Becktonnal, és utóbbi is a következő három hónap során jelenik meg.

A skálázódó rendszerekbe szánt Nehalem-EX 45 nanométeren nem kevesebb mint 8 processzormagot integrál, ami foglalatonként 16 szálat jelent, és bevezeti az integrált memóriavezérlőt és a pont-pont összeköttetésekre épülő rendszerarchitektúrát az MP szegmens számára is. A chip a jelenleg hatmagos Xeon 7400-as (Dunnington), buszrendszerre épülő sorozatot váltja, amely kórosan sávszélességhiányos, különösen I/O-intenzív feladatok számára. A Nehalem-EX bődületes teljesítményt ígér, és az Intel szerint a chipre épülő rendszerek, amelyek könnyedén skálázódnak 8 foglalatig és 64 magig, de akár 16, 32 vagy speciális koherenciatámogatással akár még tovább is, erős nyomás alá fogják helyezni a RISC/UNIX-rendszereket.

Forrás: hwsw.hu

Egy hozzászólás “Intel Nehalem-EX generáció a láthatáron” bejegyzéshez

  1. Már én is várom ezt a váltást, amikor a régóta piacon lévő 4 magos rendszereken az Intel továbblép, és kiadja a 6 majd 1/4-1/2 év múlva a 8 magos rendszerét.
    Bár valószínű ezek a rendszerek lesznek a legdrágábbak, de remélem következő év elejére már több változatban is megjelennek, és árban is kellemesebb megközelítésben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük