Megérkeztek belépő szerverekbe és munkaállomásokba szánt a Rocket Lake-E Xeon processzorok.
Az E-2300-as sorozatba tartozó CPU-kból összesen 10 különféle modellt jelentett be az Intel. Ezek között elsősorban most is a magszám (nyolc, hat, négy), az órajel, a TDP, az integrált grafika megléte, illetve természetesen az árcédula jelenti a legfőbb különbségeket. Bár a processzorok LGA1200-as tokozása egyezik a 11000-es asztali Core szériáéval, az E-2300-as Xeonok használatához speciális, C250 chipsettel szerelt alaplapra lesz szükség, amelyekkel viszont elérhető a PCIe 4.0 támogatás.
„Rendelhetők az Intel E-2300 „Rocket Lake” Xeonok” bővebben










Ez év elején, az Intel EPSD, vagyis az Enterprise Platform és Szolgáltatások Divízió ígéretet tett arra, hogy drasztikusan javítani fogja az értékesítési partnerek és végfelhasználók számára elérhető Intel középosztályú (teljesítmény kategóriás) kiszolgáló termékek variálhatóságát és skálázhatóságát.
Az INTEL felcsapott szerver kereskedőnek? Bizonyos értelemben igen, bizonyos értelemben nem. A cég többféle barebone szervert (szerverház beépített alaplappal együtt, de processzor, memória és perifériák nélkül) kínál a honlapján, azonban ezeket a vasakat csak nagy tételekben forgalmazzák, és csak az OEM (Original Equipment Manufacturer)-ek és a viszonteladók rendelhetnek belőle, akik – az Intel viszonteladói szerződéssel összhangban – saját brandként tüntetik fel ezeket a termékeket. Ettől azonban ezek „valódi”
A közeljövőben a Fujitsu nem tervez AMD-processzorokkal szerelt szervereket forgalomba hozni, így nem várható a 8-12 magos Opteronokkal szerelt kiszolgálók megjelenése a kínálatban. A japán cég a második a meghatározó szervergyártók közül, amelyik deklaráltan kihátrál az AMD mögül.
Kb. másféléves, használt de tökéletes állapotú duplaprocesszoros Intel torony szerverek eladók kiemelkedően erős konfigurációban. Akár nagyforgalmú webszerverenek, akár egy komoly virtualizált környezetnek is tökéletesen megfelel. A megbízhatóságon nem eshet csorba: mindkét WD 500GB-os RE3 szerver merevlemez vadonatúj, még beépítetlen, az eredeti csomagolásban.
Az Intel a héten zajló SC09 szuperszámítógép-konferencián (Portland, Oregon) bemutatta a rövid időn belül érkező 8 magos Nehalem-EX processzort és bejelentette, hogy a HPC-khez fejleszti ennek hatmagos változatát, amely 2010 első felében lesz kapható. Az SGI pedig hivatalosan bejelentette a Nehalem-EX alapú Altix UV szuperszámítógépet, amely szinte korlátlanul méretezhető.