Intel szerverek az Intel Premier Partnertől

Intel szerver gépekEzekben a hetekben jelentek meg a piacon a Westmere-EP chipre épülő 56xx kódjelű Intel Xeon processzorok, amelyek illeszkednek a jelenlegi Nehalem-EP szerverplatformba, így a szerverszállítóknak is illik azonnal frissíteni x86-os kínálatukat. Az Intel szervereket építő és forgalmazó Real.Com–94 aki a napokban nyerte el az Intel legmagasabb támogatási fokozatát, az Intel Premier Partneri státuszt ebben élenjár, a teljes szerverportfóliójuk alkalmas az új, négy- és hatmagos CPU-k integrálásrára, illetve a honlapon a konfigurálást segítő szerverkonfigurátorok már opcióként ajánlják a 12 MB L3 gyorsítótárral rendelkező új Xeonokat is.
„Intel szerverek az Intel Premier Partnertől” bővebben

Intel Nehalem-EX generáció a láthatáron

Xeon logoMég ebben a negyedévben megérkeznek a következő generációs Xeonok, erősítette meg az Intel. A vállalat vezérének szavai alapján elsőként a 32 nanométeres generáció, de megjelenhet a Nehalem-EX is. Paul Otellini, az Intel elnök-vezérigazgatója a cég negyedik negyedéves pénzügyi eredményeivel kapcsolatos konferenciahíváson mondta el, hogy az első negyedév során a cég frissíti szervertermékeit. „A következő három hónapra tekintve azt tervezzük, hogy a teljes szerver termékvonalunkat megújítjuk az új, 32 nanométeres Xeonokkal az egy-, két- és többutas szegmensekben”.
„Intel Nehalem-EX generáció a láthatáron” bővebben

Dedikált SharePoint szerver szolgáltatás a SharePoint Kft.-től

Sharepoint képVállalatának SharePointra van szüksége, de ódzkodik a nagy beruházási költségektől?
Igényei túlmutatnak a piacon elérhető SharePoint hoszting csomagokon?

Egy önálló SharePoint szerver csatasorba állításának számos költség vonzata van (hardware, software és licensz díjak, rendszerkarbantartás), így a vállalatok egy része, a költséges beruházások helyett inkább elveti a SharePoint bevezetését. Elveti, annak ellenére, hogy az Office alkalmazásokkal (Outlook, Word, Excel) együttműködő SharePoint számos funkciójával (dokumentumtárak, listák, vitafórum, felmérések, wiki) segíti a csoportmunkát, és ezzel növeli a vállalat hatékonyságát.
„Dedikált SharePoint szerver szolgáltatás a SharePoint Kft.-től” bővebben

Apache Szoftver Alapítvány (Apache Software Foundation), Boldog 10. születésnapot!

apachePénzért nem lehet mindent megvenni, főleg ha az egy ingyenesen elérhető nyílt forráskódú szoftver az Apache Szoftver Alapítványtól (Apache Software Foundation, ASF).

Az ASF most ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, mint non-profit szervezet a kezdeti Apache HTTP Web Szerver projektből nőtt ki és ma már több mint 60 projektje fut párhuzamosan.
„Apache Szoftver Alapítvány (Apache Software Foundation), Boldog 10. születésnapot!” bővebben

PC-t használsz szerverként? Rizikót vállalsz!

PC szerverekTöbb mostanában történt tanulságos eset világított rá, hogy még mindig milyen sokan használnak desktop konfigurációt szerverként és mennyire kiszámíthatatlanul sérülékenyek ezek a gépek. Sziven ütötte például a hazai SEO társadalmat, hogy a közkedvelt és nagyforgalmú SEO Fórum hosszú napokig nem volt elérhető hasonló okokra visszavezethetően.
Ki mit kockáztat egy PC szerver üzemelétetésével?
„PC-t használsz szerverként? Rizikót vállalsz!” bővebben

6Gb/s sebességű LSI SATA/SAS RAID vezérlők

LSI 6Gb/s RAID vezérlőkAz LSI világelsőként jelentette meg 6Gb/s-os sebességre képes SATA/SAS RAID vezérlőiket, új magasságokba repítve ezzel a sebesség szerelmeseit. Tökéletes választás minden hatékonyságot növelni szándékozó 3Gb/s, vagy 6Gb/s-os rendszer üzemeltetőjének. A megoldások egyaránt támogatják a SATA és SAS környezeteket! Könnyű méretezhetőség, könnyebb beállítás és használat jellemzni mindegyiket.(Kaphatóak 4 és 8 portos, ill. külső és belső kivitelben, valamint MD2 low-profile formátumban is, ill. megjelentek az adatfolyam-titkosítást hardveresen támogató verziók is.)
„6Gb/s sebességű LSI SATA/SAS RAID vezérlők” bővebben

Gmail-fiók jelszó hack

A Twitter egyik alapítójának Google Apps-fiókjából szerzett meg egy hacker több száz bizalmas természetű, a vállalkozás gazdasági ügyeit, terveit tartalmazó dokumentumot. Ilyen támadások mindennaposak, ám ez az ügy több szempontból is különösen érdekes. Egyrészt, mert napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő IT-cégéről van szó. Másrészt pedig azért, mert a megszerzett fájlokat a hacker elküldte a TechCrunch nevű lapnak, akik ezek közül többet nyilvánosságra hoztak – arról még most is folyik a vita és birkózás, hogy vajon mennyire volt jogszerű az újságírók lépése.
„Gmail-fiók jelszó hack” bővebben

Használt Intel 1U rack szerver, különleges ajánlat!

Intel 1U rack szerver[Már elkeltek!] Lízing szerződésből „bedőlt” Intel 1U rack használt szerver (5 db.) eladó:
Intel SR1550ALSASR szerver, 1U rack (SAS), két darab 45nm-es Intel 5405 Quad-Core Xeon processzorral, a legmegbízhatóbb Kingston 8GB FBDIMM RAM-mal és 2 db 73GB SAS merevlemezzel egy sokszorosan hibatűrő rack rendszer alappillére. Max 6 db. 2,5″ SAS merevlemez, 8 memória slot összesen 32GB RAM-hoz egyetlen 1U rack unitban!
A konfiguráció részei:
„Használt Intel 1U rack szerver, különleges ajánlat!” bővebben

Szerver Fórum a rendszergazdák szolgálatában

szerver.orgCsak egy nyúlfarknyi hír mára: beindult és full gázzal robog a Szerver Fórum.

A domain kiválasztásánál (szerver.org) főszerepet kapott a könnyű megjegyezhetőség és a relevancia. A fő csapásirány a szerver hardverekkel, alkatrészekkel, illetve operációs renszerekkel kapcsolatos eszmecserék, de persze az összes rendszergazda-játékszer is szkópban van: az admin panelek, a különböző szerver funkciók, és esetleges insallációs és rendszerfelügyeleti nehézségek. Külön topik foglalkozik a biztonsággal.

Miben más ez a fórum, mint a többi szoftver-hardver fórum? Nincs elkötelezettség sem platformban (AMD vs. Intel), sem vasban (Dell, IBM, Intel, HP, Sun itt jól megférnek egymás mellett), sem pedig operációs rendszerekben, vagy épp virtualizációs hypervisor-okban.

Itt találod: szerver.org

Az Unisys nemet mond az Itaniumra

Unisys ES7000Felhagyott az Intel Itanium-alapú szerverek forgalmazásával a Unisys. A vállalat döntése mögött a processzorcsalád terméktervének sorozatos csúszásai állnak, melyekkel élét vesztette a platform, a Unisys a jövőben a Xeon, valamint az AMD Opteron architektúrákra koncentrál. A számítástechnikai ipar egyik nagy öregje nyereségességi problémákkal küzd, így az Itanium termékvonal vélhetően egy racionalizálási lépés áldozatává vált.
„Az Unisys nemet mond az Itaniumra” bővebben

Akciós szerver anomáliák – HP

HP Proliant ML150G5Minap egy különösen kedvezőnek látszó HP Proliant ML150G5 akción akadt meg a szemem – kapom a számítástechnikai nagykerektől a napi hírleveleket – óriási raktársöprési akció, nincs is ezzel semmi baj. Komolyan elgondolkodtam a vásárláson, a HP-k megbízható, jó szerverek.
Sokéves tapasztalattal a tarsolyban nekiláttam kivesézni a kérdéses szerver használhatóságát. Megint nem lepődtem meg…
„Akciós szerver anomáliák – HP” bővebben